Több mint 260 fiatal vett részt Győr város középiskoláiból 203 alkotással, produkcióval a Generációk Háza szervezésében az Új Kisfaludy Nap – Összművészeti Fesztiválon.
A kilenc kategóriában (vers- és prózamondás, klasszikus zene, népzene, könnyűzene, egyéb előadó-művészet, valamint vers- és prózaírás, képzőművészet, fotó, film ) fellépő és alkotó fiatalokat a győri és Győrhöz kötődő művészek alkotta zsűri 41 arany, 43 ezüst és 44 bronz minősítéssel értékelte.
A fesztiválon szereplő iskolák közül 22 középiskola képviselői kaptak valamilyen minősítést.
Az iskolai pontversenyt a gimnáziumok között a Czuczor Gergely Bencés Gimnázium, a szakgimnáziumoknál a Kovács Margit Szakgimnázium és Szakközépiskola nyerte. Köszönjük a felkészítő pedagógusok munkáját!
A kiemelkedő produkciók az esti gála műsoron nagy közönségsikerrel mutatkoztak be, melyet Kocsis Rozi, a Vaskakas Bábszínház igazgatója, bábművésze szerkesztett és vezetett.
Gratulálunk a díjazottaknak és valamennyi résztvevőnek!
Köszönjük Győr Város Önkormányzatának az anyagi támogatását, továbbá a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér, valamint a Rómer Flóris Művészeti és Történeti Múzeum (Rómer Ház) partnerségét, melyet a fesztivál sikeres megrendezéséhez nyújtottak.
A fesztivál folytatását 2021. év tavaszára tervezzük, találkozzunk akkor is!
Eredmények kategóriánkénti bontásban: ITT
Eredmények iskolánkénti bontásban: ITT
Fogadjátok szeretettel az Új Kisfaludy Napról készült képeket:
Pillák István képei ITT láthatóak!
Tóth Zoltán (Demerung Stúdió) a fotó kategóriában kiemelt arany minősítésű díjazottaknak ajándékutalványt ajánlott fel. Köszönjük az ajándékozáshoz való hozzájárulást!
Tóth Zoltán képei a
Fb/Demerungstudio - Új Kisfaludy Nap - Ahol én jártam, ahogy én láttam albumban láthatóak!

Kapcsolódó anyagok
Képek